Egyéb kategória

Mikor és hogyan kezdődik a téli ünnepkör?

Jön a tél, jönnek az ünnepek és törjük a fejünket, hogy mivel színesítsük az óvodánkban, a csoportunkban idén az ünnepsorozatot. Nem akarjuk ugyanazt a szertartásjátékot elővenni, mint a korábbi években, szeretnénk valami újat is kipróbálni. Szeretjük a változatosságot és tudjuk, hogy a drámával nagyon jól fűszerezhetőek a napok, így az ünnepek is.

A TÉLI ÜNNEPKÖR – jeles napok szakmai program november 30-ával induló és január 6-ig tartó időszakot tekinti át drámás szemmel. Hol lehet, hogyan lehet dramatikussá tenni a közös játékot, hová, milyen leleményességgel ültethető be a drámajáték, és hogyan valósul meg az alkalmazott dráma a hagyományőrzésben?

Az élő webinárium időpontja: 2020. november 28.
(magyar idő szerinti) 9-12 óra
(a programról felvétel készül, így az a regisztráltak számára utólag is visszanézhető)

Legyen minden nap mese, játék, nevetés!

TÉLI ÜNNEPKÖR – jeles napok drámásan – további részletek/regisztráció

Egyéb kategória

A drámás szakma
III. WEBINÁRIUMI eseményén március 28-án erre a témára kerül sor:

az óvodában is alkalmazható szakértői játék, vagy ahogyan a drámás körökben emlegetik az „E” típusú dráma.

Tovább olvasom
kedvezmény és akció

TALÁLTUNK
EGY
ALKALMAT
A KEDVEZMÉNYRE

Van ebben az esztendőben több dátum, ami látványra nagyon különleges. Ilyen a most közelgő hétvége naptári napja is.

Igaz, hogy a 2020.02.02-ben nincs egyetlen meseszám sem. De annál különlegesebb, hogy hátulról előre felé olvasva a számokat ugyanazt olvashatjuk le, mint elölről.

Igaz, hogy nincs olyan magyar népmese, amiben ezek a számok jelentőséggel bírnának, hacsak nem a párjukat megtalálókat vesszük, akik ketten lesznek egy galamb pár. Viszont a dátum nem lép ki a hármas számrendszerből.

Szinte misztikus. Nem?

Kapva ezen a mesevilágon kívül eső meseszerűségen, szerettük volna egy jó boszorkánysággal megfűszerezni ezt az Újholdas hétvégét.

Örömmel hozzuk a hírt, hogy ezen a hétvégén
2020.02.01. – 2020.02.02. (szombati és vasárnapi) napokon
a Mese Mese Játék webshopjában
minden KÉPZÉS 20% -os kedvezménnyel vihető el!

Jó nézelődést és jó válogatást kívánunk,
örömmel látunk Benneteket a mi kis csinos, virtuális boltocskánkban!
„Egyik lábam itt, a másik ott!”

Egyéb kategória

Less be a virtuális vásárba!

Csapj le a kedvezményes portékákra!

10 napig visít az újévi kismalac, hogy már most mosolygós legyen
a 2020-as éved!

A mese legyen Veled!©


Az idei év több szempontból is különleges:
– olyan évszámot írunk, ami ismétlődő számok egymásutánja,
2020 (végig jó év lesz)
– szökőév van, így február 29. miatt 366 napból áll ez az évünk
(szombatra esik, így nem vesszük majd annyira észre)
– több érdekes számjegyű dátum is lesz idén (ezekre is tartogatunk
majd meglepetéseket 😉
– idén is 4 alkalommal lesz tízmilliószoros nap, amikor is nagyon eredményes és gyümölcsözően JÓ NAP LESZ!

Miért indítjuk árzuhanással az évet, és miért ekkorával?
Mert szeretnénk, ha jól éreznéd magad, miközben az online boltunkban jársz, és azon gondolkodsz, hogy mit is vegyél.
Azt akarjuk, hogy jó érzéseid legyenek vásárláskor, és még nagyobb lelkesedéssel várd a csomagot rejtő e-maileket vagy a futárszolgálat értesítését.
Amikor pedig olvasol, részt veszel, végignézed a termékeidet elégedett legyél és kedvet érezz a kipróbáláshoz.

Szakmai csoportunk január 1-től új képzéseket indított – köztük akkreditált tanfolyamokat is – az óvodai drámapedagógia módszereinek népszerűsítése érdekében. Mi ezt is ünnepeljük az idei évben.
Segítségnyújtás! Összhang! Szakmaiság!
Ezeket tűztük ki január első napján.

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

Baráti üdvözlettel,
a Mese Mese Játék csapata:
Fehér Éva, Szatmáriné Márton Tímea, Gyulai Csaba Sándor

Ugrás a webshopra, mert körülnéznék a MESE MESE JÁTÉK újévi vásárban...


Egyéb kategória

ünnepi felkészülést segítő tematikus online szeminárium óvodapedagógusoknak

Hogyan ünnepelhetjük március 15 – ét az óvodában drámás technikákkal?


Hogyan tehetjük kellően játékossá a megemlékezést, úgy, hogy közben méltó módon ünnepelünk?

tovább olvasom
Egyéb kategória

Bemutató műhelyfoglalkozást tartottak a MESE MESE JÁTÉK szakmai vezetői
2019. november 16-án, szombaton a
SZÍNHÁZ-DRÁMA-NEVELÉS című országos rendezvényen.

Tovább olvasom
Egyéb kategória

A könyv tartalmi részét a Pedagógusképző Kar Magyar Gyermekkultúra Módszertani Központ gondozta. A legelső könyvbemutató helyszíne a Kar Szakkönyvtára.


A szerzői kiadású könyv írói most nem játszani, hanem beszélgetni fognak arról az egy évről, amely során a könyv folyamatosan formálódott, majd véglegesedett. A szerzőkkel történő beszélgetés közben részletek hangoznak el a könyv fejezeteiből.


A bemutató végén, a jelelevők kérdéseit követően a könyv igénylésére bevezető áron lesz lehetőség.
elektronikus formátum [e-book pdf] 3490 Ft helyett 2490 Ft
papír könyv formában 3790 Ft helyett 2790 Ft

Helyszín:
Neumann János Egyetem KIK Pedagógiai Szakkönyvtára
6000 Kecskemét, Kaszap utca 6-14.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Letölthető meghívó


Egyéb kategória

Szerepjáték, mese-játék

a dramatikus interaktív mesélés és történetmondás bemutatása az óvodai irodalmi nevelésben

Módszertani összefoglaló arról, miért érdemes újragondolni az óvodai mesélési technikákat.

Kézikönyvként működő olvasmányos szakmai anyag arról, hogy milyen lehetőségek vannak a gyermekek mesébe történő bevonására.

Részletes leírás arról, hogy a dramatizáláson kívül hogyan kerül kapcsolatba az óvodában az irodalmi nevelés és a drámapedagógia.

JÁTSZD EL A MESÉT,
és felfrissülsz, megújulsz, új élményt adsz!